A 100 éhezők viadal!
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Tornacsarnok - Lori&Adam

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Adam Griffin
Mentorok
Mentorok
avatar

Hozzászólások száma : 12
Age : 24
Join date : 2012. Apr. 14.
Tartózkodási hely : District 7

TémanyitásTárgy: Tornacsarnok - Lori&Adam   Hétf. Nov. 04, 2013 9:49 am

Ma reggel sétáltam egyet a Kapitóliumban, na jó, ez kb. olyan volt, mint Micimackó átment Malackához. Még sötét volt, amikor elindultam, kint ettem valamit, betáraztam sült gesztenyéből és elindultam visszafelé, hogy nekikezdjünk egy újabb kemény napnak. Már csak pár nap választ el minket a 100. Éhezők Viadalától és ezzel együtt a 4. Nagy Mészárlástól. Abban szinte biztos vagyok, hogy itt nagy mészárlás lesz, én legalábbis erre számítok. Igazából nem is lehet túlzottan másra, hiszen dupla annyian lesznek, ráadásul ott lesznek az eddigi Győztesek, akik gyilkolásban profik, meg hát nem lehet tudni, hogy a friss húsok között milyen kaliberű emberek vannak. Mindenesetre már most vannak fogadások, hogy ki lesz a győztes, azon belül is, hogy ex-győztes-e az illető, vagy csak egy szimpla kiválasztott. Én is és a tömeg nagy része az első opcióra fogadna. Igen kellemetlen ez az idei év, akárhogyan nézzük, sok olyan Győztest ismerek, akik idén kénytelenek visszajönni ide Kiválasztottként. Elég korán érek vissza, korábban, mint én azt előre elterveztem, illetve gondoltam. Néma csend uralkodik az egész épületben, csak az én rágcsálásomat lehet hallani, de az gyönyörűen visszhangzik az előcsarnokban. Tovább mászom, és valamilyen indíttatásból belépek a Kiképzőközpont tornacsarnokába, ahol tök sötét van, én meg majdnem átesek a küszöbön. A sötét helyiség, meg a gesztenyézés nem javítják a látást. Itt is csend lenne, ha nem csámcsognék olyan hangosan, pedig nem is teszem. Botladozva elkezdem keresni a villanyt, majd miután felkattintom, egy pillanatra elcsodálkozom. Ez mindig is ilyen bazinagy volt? Lassan végigjáratom a tekintetemet és megakad a szemem a különböző fegyvereken, bekapok egy gesztenyét, majd elindulok a legközelebbi padhoz. Leteszem rá a cuccomat, rárakom a gesztenyés zacskót és ismét körülnézek. Hirtelen kedvem támadt gyakorolni egyet, nem tudom, honnan jött az ötlet, de valahogy jött. Először is egy bemelegítő futással kezdek, majd nyújtok egy kicsit, ami meg kell mondjam, a stylistok által rám aggatott farmerban elég érdekes és végig azon imádkozom, hogy a legjobb helyeken szét ne repedjen. A végére teljesen kimelegszem, leveszem a szürke kötött pulcsimat, ami alatt csak eg fekete ujjatlan van, a pulóvert pedig hanyagul a pad felé dobom, úgyis tudom, hogy a földön köt ki, de nem érdekel. Időközben arra is rájövök, hogy miért akarok edzeni, mert valahol le kell vezetnem az elmúlt pár nap feszültségét. Nem sokat válogatok, elindulok a különböző dobófegyverek felé, a késeket módszeresen félretolom és megtalálom a cirka 60 darabos dobócsillag szettet. A régi ismerőseim, fogalmazhatok így is. Megfogom az egyiket és úgy érzem, mintha ez hiányzott volna eddig nekem, majd az egyik lábammal hátra lépek és teljes erőből elhajítom, azonban mellé megy. Nem reméltem, hogy ennyi idő után beletalálok a célba, de hát hátha. A következő két dobás alatt sikerül visszahoznom a régi célzó készségem és rendre eltalálom a halálos pontokat, ami kis elégedettséggel is eltölt. Belőlem így távozik a feszültség.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lorelai Cabot
Kapitóliumi lakosok
Kapitóliumi lakosok
avatar

Hozzászólások száma : 19
Age : 22
Join date : 2012. May. 20.
Tartózkodási hely : Kapitólium

TémanyitásTárgy: Re: Tornacsarnok - Lori&Adam   Kedd Nov. 05, 2013 9:01 am

Adamnek

Remek, komolyan úgy érzem magam, mint amikor visszakoztak azzal a vonattal. A két őr a hátam mögött kifejezetten zavar, legszívesebben elküldeném őket, de nem tehetem. Apám állította rám őket, mert szerinte a körzeti barbárok megtámadnának, ha egyedül mennék be, és ellenőriznék valamit a gyakorló terembe. Mondjuk ebben az a vicces, hogy már késő este van, így hivatalosan csak a mentorok jöhetnek le, megnézni dolgokat, aki elég kulturáltak szoktak lenni, bár nekem a többi körzetivel sincs bajom. Fent tartom az évekkel ezelőtti állításomat, miszerint inkább születtem volna a legutolsó körzet, legutolsó családjába, amint a Kapitóliumi fényességbe.  Persze, ha ezt valaki hallaná, akkor biztos, hogy megbotránkozna rajta, elvégre szerencsének, sőt, kiválasztottnak - persze nem abban az értelemben - kéne éreznem magam, hogy a felső tízezer tagja lehetek.
Ahogy a terem ajtajához érünk egyre inkább meg akarok szabadulni az őreimtől, így jó négy lépésre megállok a teremajtótól, majd hátrafordulok és végigmérem az őröket. Igyekszem anyámat utánozni, és felidézni, hogy ő mit szokott ilyenkor csinálni.
- Köszönöm, hogy idáig elkísértek, de most elmehetnek - látom, hogy ellenkezni akarnak, de felemelem a kezem. - Nem, biztos, hogy nincs itt senki, azt már látnánk, vagy hallanánk - mondom, holott nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz. Ennek a teremnek pont az a lényege, hogy ne szivárogjon ki az, ami benne történik.
Egy pillanatig azt hiszem, hogy ezt a katonák is tudják, mivel összenéznek, majd szalutálnak, és otthagynak. Abban a pillanatban, hogy befordulnak a sarkon egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat. Annyira irritált ez a két ember, hogy arra szavakat nehezen találok, bár, ha jobban belegondolok, akkor nem is keresek. Minek tenném? Felesleges időpocsékolás lenne.
Előkapom a kulcsot, amit anyám nyomott a kezembe, majd berakom a zárba és megpróbálom elforgatni, azonban meg se mozdul. Erre összevonom a szemöldököm, majd lenyomom a kilincset és befelé tolom az ajtót, amit kicsit nyikorogva ugyan, de megmozdul.
Halovány fény uralkodik az előszobaszerű helységben, így már biztos vagyok benne, hogy van itt valaki. Egy pillanatig átfut a fejemen a gondolta, hogy visszarohanok az őrökért, azonban erre megrázom magam. Én Lorelai Cabot vagyok, a lány, aki megszökött a Kapitóliumból, csak nem fog egy ilyen eset kifogni.
Ettől a kis monológtól felbátorodva megyek előre a félhomályban, a telefonommal világítva, amit az imént halásztam ki a zsebemből. Telefonálni innen ugyan nem tudok vele, ugyanis a térerő nulla, de világítási célokra tökéletes.
Ahogy belépek az edző terembe egy mozgó alakot veszek észre, aki nekem háttal áll, és éppen nem tudom, hogy milyen fegyvereket dobál a bábuk közepébe. Ebből már tudom, hogy egy mentorral van dolgom. Valahonnan ismerősnek tűnik, azonban így, hátulról nem tudom hová tenni. Egy pillanatig elbizonytalanodom, aztán megköszörülöm a torkom. Semmi reakció.
- Elnézést! - szólalok meg végül, remélhetőleg elég hangosan ahhoz, hogy meghalljon. - Nem akarom megzavarni de… - azonban nem fejezem be a mondatot, mert a férfi megfordul és egyből tudom, hogy kivel állok szembe, hogy honnan volt olyan ismerős.
A fiú, a hetedik körzetből, akit tönkretett a Kapitólium és aki egy teljes napig mégis segített nekem bujkálni. Hány éve is volt? Kettő, vagy talán már három. Kiszámolja azt. Ahogy így ránézek a mobilom kicsúszik a kezemből. A karkötő, ami villog a sötétben, jelezve, hogy nem valami hóbortos égszer most ólomsúlyként nyomja a kezemet, isten se tudja, hogy miért.
- Adam? - kérdezem mégis hitetlenkedve, holott pontosam tudom, hogy ő az. Egy pillanatig nem tudom, hogy megismer-e, elvégre már nem a kétcopfos, rózsaszín ruhás kislány vagyok, csuromvizesen kuporog egy rozoga ház alatt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adam Griffin
Mentorok
Mentorok
avatar

Hozzászólások száma : 12
Age : 24
Join date : 2012. Apr. 14.
Tartózkodási hely : District 7

TémanyitásTárgy: Re: Tornacsarnok - Lori&Adam   Pént. Nov. 22, 2013 8:18 am

Az utolsó dobócsillag reccsenő hangot kiadva vágódik bele a bábuba, én meg még mindig zihálva nézek utána, még mindig abban a világban vagyok, még mindig az adrenalin irányítja az agyam. Szinte hallom, amint egy izzadtságcsepp legördül a halántékomon, ahogy végigszántja a bőröm, majd az államra leérve leesik és egy hatalmas robajjal becsapódik a padlóba. Pedig mindez hangtalanul történik, mindez csupán a képzeletemben történik és én mégis hallom. Bőrömön még mindig érzem a fém hűvös tapintását, mintha ez a halál tapintása lenne. Régen éreztem utoljára ugyanezt, régen voltak utoljára ilyen élesek az érzékeim, mégis úgy érzem, hogy egy sötét szobában vagyok, ahol sem a hallásom, sem pedig a látásom nincs meg, csak a szívverésem. Az adrenalin miatt a pulzusom az egekbe szökött, dühödten veri a bordámat, a dobhártyám is ki akar szakadni. Csak egy dologra koncentrálok, semmi más nem létezik, csak én és a gyakorlópálya. Aztán hirtelen valami visszaránt a valóságba, egy hang, amit már évek óta nem hallottam, de olyan durván ránt vissza, hogy szinte a frász kerülget. Hirtelen fordulok meg, még mindig zihálok és kell egy pár pillanat, mire felfogom a dolgokat. Az eddig élesnek hitt dolgok újra visszaállnak a régibe, én meg csak nézem az előttem állót, majd szépen lassan leesik. Egy laza kis mosoly csúszik az arcomra, miközben lassan rendezni próbálom a légzésem. Ha most végignéznék magamon… meg akarjam én ezt tenni? Valószínűleg egy csapzott hajú, teljesen leizzadt sráccal találnám szemben magamat, nem nyújthatok valami szép látványt.
- Hello. – végre eszembe jut megszólalni, majd egy igazi széles mosolyt felvéve beletúrok szinte már vizes hajamba és próbálok neki valami normális formát adni, de úgy érzem kár vesződni. A stylistok ígyis-úgyis csinálnak majd vele valamit, ha nyilvánosan kell megjelenjek. Nehogy már normális embernek nézzek ki, az olyan snassz lenne. Mindenesetre ha ki akar sminkelni valaki, annak olyan helyre dugom a készletét, ahol baromi kényelmetlen lesz. – Régen találkoztunk.
Mikor is volt? Három éve talán? Azért annak örülök, hogy rendben van, mert amit tett az azért durva fricska volt az őseinek, bár nem csak nekik. Bátor tett volt.
- Mi újság veled? – kérdezem, miközben lassan a padhoz lépek és felveszek egy törölközőt, majd megtörlöm vele az arcomat és a fejemre terítem. Ledobom magam a padra és ekkor vonja magára valami a figyelmemet. Egy karkötő, ami gyanúsan… villog. Oké, elismerem, hogy a kapitóliumi divat őrült, de ez már inkább, hogy is mondjam, bizarr. Gyanúsan bizarr, sőt… ez a cucc honnan szökött, valami kémfilmből? A gondolatmenetre felvonom az egyik szemöldököm, majd a fejemmel rábökök. – Szép karkötő…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Tornacsarnok - Lori&Adam   

Vissza az elejére Go down
 
Tornacsarnok - Lori&Adam
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Part 14 / 12
» adam warren
» Adam Cooper

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The hunger games :: Viadal :: Kapitólium :: Kiképzőközpont-
Ugrás: