A 100 éhezők viadal!
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Carol morzsái az élet rögös útján...

Go down 
SzerzőÜzenet
Carol Sibern
Körzeti lakos
Körzeti lakos
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2012. May. 15.
Tartózkodási hely : 2. körzet

TémanyitásTárgy: Carol morzsái az élet rögös útján...   Hétf. Május 21, 2012 3:19 am

89. Éhezők Viadalának éve

~ "Egy barátság kezdete" ~

A kora délutáni nap kellemes meleg csókot hint az arcomra. A völgyet körülölelő hegy lomha árnyéka még messze jár. Egy gyengécske szellő belekap a mosott ruhákba, melyek nemrég kerültek a szárítókötélre és felém hozza az öblítő illatát. A kopott fakerítés mellett ágaskodom és egy katicát figyelek, aki apró lábait szaporán szedve tör a csúcs felé, hogy onnan a szél szárnyán tovaröppenjen.
- Indulás!- tárja ki anya a rozsdától nyikorgó kaput. Vetek még egy pillantást a piros kis bogárra, jó utat kívánok neki és már szaladok is. A második körzet peremén, egy takaros kis házban élünk a város szélén, így nem igazán vagyok hozzászokva a nyüzsgéshez. Félénken közelebb húzódom az anyámhoz, miközben átvágunk a macskaköves főtéren. Mint mindig most is félelemmel vegyes csodálattal bámulom meg a Törvényszék épületét. Masszív, akár a hegyek, mégis könnyedséget sugall, ahogy a nap megcsillan a homlokzatát borító márványon. Nem állunk meg, hanem tovább haladunk egy szűk utcán, el a kis hentesüzlet mellett, végig a kőműves szerszámokat áruló, javító műhelyek sora előtt. Végül megérkezünk a Győztesek Falujába.
Anya az egyik hatalmas házhoz vezet, aminek néhány ember sürgölődik az előkertjében.
- Üdvözöllek William!- sétál oda anyám a férfihoz, aki épp az egyik ablak letört párkányát egyengeti. Az idegen meglepetten néz rá.
- Szia Elle. Még nem fejeztem be...- vakargatja meg a kőműveslapáttal az állát.
- Ne aggódj, én jöttem korábban, hogy megnézzem mire lesz szükségem a homlokdísz renoválásához.- válaszolja mosolyogva anyám. A férfi szemmel láthatóan megkönnyebbül, hogy nem ő van csúszásban és csak ezután tűnik fel neki a jelenlétem.
- Szia Kicsi!- guggolt le hozzám, mire én anya háta mögé húzódok. Aztán a férfi elővarázsolt a fülem mögül egy apró kis virágot, amit aztán én megbabonázva bámulok. Szerettem volna megkérdezni, hogy hogyan csinálta, de nem merem, majd anya elküld azzal, hogy menjek szedjek virágot a közelben.
A Győztesek Falujának középpontjában van is egy virágos terület, melynek közepén egy jókora fa tör az ég felé. A mi körzetünkben ez ritka látvány, ugyanis nálunk minden csupa szikla. Először nem is merek a fűre lépni, de végül mivel senki nem figyel beljebb merészkedem és oda kuporodom az öreg fa tövébe és elkezdek pitypangkoszorút fűzni. Úgy belemerülök a kis korona szépítgetésébe, hogy a nagy koncentrálásban még a nyelvem is kidugom és nem is veszem észre a felém közeledő alakot.
- Szia!- jelenik meg az orrom előtt egy cipellő. Összerezzenek, majd felsandítok a vékonyka hang tulajdonosára.- Hát te mit csinálsz itt?- kérdezi pöszén a velem egykorú kislány, akinek épp kiesett az egyik elülső foga.
- Virágot fűzök.- válaszolom halkan. A másik kislány csípőre tett kézzel végigmér.
- Hogy hívnak?- kérdi egy dalos kismadár csicsergő hangján.
- Carol.
- Unatkozom. A bátyám mindig csak harcolósat akar játszani, de én már nem akarok.- mondta olyan könnyed hangon, mintha régóta ismernénk egymást. Ekkor láttam meg az aranyhajú fiút, aki felénk sétál. Automatikusan felállok és már léptem is volna hátra, hogy elmeneküljek az idegen páros elől, de a fa vastag törzse meggátol benne.
- Jól van Meg, ne duzzogj.- lép a kislány mellé a fiúcska.
- Nem is duzzogok!- csattan fel a húga. - Én nem akarok Viadalosat játszani! Buta játék!- és, hogy nyomatékosítsa a mondandóját, még dobbant is egyet a füvön. A Viadal említésére akaratlanul is megborzongok. Igaz, még alig múltam öt éves, de már most elborzaszt az a látvány, amit a Kapitólium szórakoztatás gyanánt kötelezően végignézet velünk.
- Rendben.- forgatja a bátyja a szemét.- Akkor fogócskázzunk!- kiállt fel, aztán megrántja a hajam és "te vagy a fogó"-t kurjongatva elszalad. Egy pillanatig megrökönyödve nézem a távolodó alakját, majd lassan ráeszmélek, hogy amit tett az fáj és sírásra görbülnek az ajkaim.
- Steven!- kiált a bátyja után rosszallóan a kislány, de az csak ráölti a nyelvét és már el is tűnik az egyik ház mögött.- Néha olyan meggondolatlan.- mondja egy olyan mély sóhaj kíséretében, mintha az ő fiatal vállán nyugodna a világ minden baja.
- De én nem is bántottam...- hüppögök. Nem vagyok a fiúk durva játékához szokva, sőt, senkiéhez, mert mindig egymagamban szoktam lenni. Bizonyára a fiú nem akart bántani, de én ezt akkor másképp éltem meg.
- Ne is törődj vele.- teszi a kezecskéjét a vállamra. Aztán észre veszi a lábamnál heverő virágkoszorút.- Azt te csináltad?
- Igen.- válaszolok miközben ő lehajol a sárga virágkoronáért. Már nem is pityergek, valószínű az ijedségem nagyobb volt mint maga a fájdalom.
- Szép!- ül le a puha fűbe én pedig követem a példáját.- Csinálsz nekem is egyet?- kérdezi vidám hangon. Bólintok.
- Én meg cserébe befonom a hajad.- ajánlja fel. Nem nagyon szeretem ha a sörényem birizgálják, de most nem ellenkezem. Ismét csak bólintok, majd elkezdem kitépkedni az új fejdíszhez a virágokat.
- Az anyukámtól tanultam ezt a fonást, nagyon szép lesz és csak kevesen ismerik a körzetben...- csacsog. Mesél a családjáról és mindenféléről. Anyám sokszor próbálkozott azzal, hogy összeismertessen más gyerekekkel, de az valahogy sosem sült el jól. Az elején még próbáltak társalogni velem, kihúzni belőlem néhány szót, de a végén mindig rájöttek, hogy antiszociális vagyok és feladták. Nem hibáztatom őket, túl félénk és visszahúzódó vagyok ahhoz, hogy bárki is vegye a fáradságot arra, hogy feltörje a csigaházamat. Aztán anyám is feladta és elfogadta, hogy a kislánya nem olyan emberközpontú mint ő. De most itt volt Megan, akit a szótlanságom nem zavart, nem akart mindenáron beszéltetni és ezért én nagyon hálás vagyok!
- ...azelőtt sosem ettem még olyat, apa rendelte a tizenegyes körzetből, igazi születésnapi meglepetés volt!- nevetett fel a kislány.
- Kész.- felé fordultam, majd a fejére tettem a virágkoronát. Meg felállt, forogni kezdett és kacagott, én pedig széles mosollyal néztem és büszkeség öntött el amiért örömet okoztam neki. Mikor megállt lenyúlt a kezemért, felhúzott, majd mind a ketten elkezdtünk pörögni. Épp úgy tántorogtunk, mint akik benyakaltak egy üveg Fehér szeszt, mikor anyám megjelent.
- Kicsim, gyere megyünk!
- O-oké...- támaszkodtam meg a fa törzsében, hogy belőjem az irányt. Meg gyorsabban magára talált és máris anyám előtt termett.
- Carol mamája... holnap is találkozhatunk Caro-val?- néz kérlelőn az anyámra nagy barna őzike szemeivel.
- Ha szeretnétek!?- simogatta meg mosolyogva a kislány gesztenyeszín haját az anyám. Mind a ketten bólintunk. Meg határozottan, míg én picit bizonytalanabbul.
- Rendben, de most menjünk, mert édesapád nemsokára hazaér és tudod milyen morcos ha éhes.- nyújtja felém a kezét, amit én meg is fogok.
- Viszlát Caro!
- Viszlát Meg!- köszöntem el miközben egyre távolodtunk a Győztesek Falujától. Megannel egészen addig integettünk egymásnak, míg el nem tűntünk egymás szeme elől. Aztán odaértünk a városhoz, de még mielőtt magába szippantott volna minket a késő délután munkából hazaigyekvők tömege, anya lepillantott rám és így szólt:
- Úgy látom ez egy barátság kezdete!- szorította meg bizakodóan a kezem. Szemében öröm ült, mert tudta, hogy a lánya többé nincs egyedül a mi kegyetlen világunk ellen...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Sibern
Körzeti lakos
Körzeti lakos
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2012. May. 15.
Tartózkodási hely : 2. körzet

TémanyitásTárgy: Re: Carol morzsái az élet rögös útján...   Hétf. Május 28, 2012 11:18 pm

9O. Éhezők Viadalának éve

~ "Ha a szív megszakad" ~

Olyan elmélyülten koncentrálok, hogy észre sem veszem, hogy a nyelvecském kikandikál az ajkaim közül. A homlokom ráncolva összpontosítok, miközben az alkarom egyre nehezebbnek érzem a fáradságtól. Az ujjaim a ragacsos massza foglyai melyet próbálok rávenni, hogy engedelmeskedjék az akaratomnak, de semmi. Kezd hatalmába keríteni a csüggedés és már attól tartok, hogy lehetetlen küldetésbe kezdtem.
- Jó lesz már?- kérdezem panaszos hangon.
- Még dagasztani kell, különben nem kel meg a kenyér.- válaszolja anya, miközben lisztet hint az asztalra. Mély sóhaj hagyja el a tüdőmet és kis kezecskéimmel tovább püfölöm a tésztát. Nem adom fel, bár valószínű sokan nem gondolnák, hogy a törékeny kis testecském egy elszánt lelket rejt, de azért a dagasztás és a viadalt nem lehet egy kalap alá venni..! Mindenesetre elszántan segédkezem anyának, így hamarosan a házi készítésű kenyerünk kezdi elnyerni a végső formáját. Anya épp elmossa a már feleslegessé vált tálakat én meg épp a lisztet söpröm össze, mikor kivágódik a bejárati ajtó és öles léptek dübörögnek felénk. Apa jelenik meg az ajtóban, mire maszatos arcom felragyog és azonnal felé iramodok.
- Elle.- szólal meg komor hangon, mire én lefékezek, anya pedig elszakítja a tekintetét a mosott edényekről.
- Apa...?- szólalok meg tétován. Látom, nem is inkább érzem, hogy baj van!
- Ne most Poppy.- mondja valamelyest kedvesebb hangon, de nem néz rám. Miért nem néz rám? Mit tettem?
- Maradj itt amíg beszélek anyával.- mondja apa, majd anyuval a nyomában eltávolodnak a konyhától. Pár pillanatig tanácstalanul ácsorgok, mert az eszem tudja, hogy szót kell fogadjak, de a szívem azt súgja derítsem ki mi az ami ennyire felzaklatta apát.
Óvatosan odaosonok a szüleim szobájának az ajtajához és hegyezni kezdem a fülem. Halk beszéd csak ami kiszűrődik, de még épp ki tudom venni a szüleim fojtott hangját.
- Megijesztesz. Mi a baj Falkon?
- Will... William Bass halott.- válaszolja csüggedt hangon az apám. Aztán csend telepszik a házra. A szapora szívdobogásom úgy dübörgött a fülembe, mint a kőbánya kürtje. Már épp visszaakarok menni, mikor ismét megszólalnak:
- Mi történt?- kérdezi anyám rekedt hangon.
- Rádőlt a fal.
- Nem tudom elhinni.
- Én sem hiszem, hogy szimpla baleset volt.- apám hangja feszülten cseng. Ekkor még nem értettem ezeknek a szavaknak a súlyát, csak annyit fogtam fel, hogy Meg és Steven papája nincs többé. A gondolatra összeszorul a torkom és könnyek homályosítják el a látásom. Nem tudok tovább ott állni. A szobámba szaladok és a bánat súlyával a vállamon az ágyamra roskadok. Keserű könnyek csordogálnak végig az arcomon, miközben a mindig barátságos Will bácsira gondolok, aki már soha többé nem varázsol a fülem mögül virágot. Abba bele sem merek gondolni, hogy a családja mit érez, hogy Meg, a legjobb barátnőm mennyire szenvedhet most.
Nem is érzékelem mikor anyám bejön a szobámba. Persze az állapotomból azonnal rájön, hogy hallgatóztam. De nem szid le, csak gyengéden a hátamra teszi a kezét és simogatni kezd. Jó érzés, hogy itt van mellettem és ebbe a gondolatba kapaszkodva lassan megnyugszom és eláll a könnyeim áradata is. A szívem fáj, miközben Megan-re gondolok, akinek a bánat valószínűleg apró darabokra törte a szívét a szeretet édesapja elvesztése miatt.
- Ha a szív megszakad, valaha ép lehet újra?- nézek anyára kipirosodott orcával.
- Nem.- válaszolja szomorúan.
- Miért?- kérdezem csüggedten. Nem akarom elhinni, hogy az én mindig vidám barátnőm sosem lesz már ugyanaz a kislány.
- Mert ha össze is forr a bánat okozta seb, a heg mindig megmarad.- válaszolja és én tudom, hogy ez így igaz. Anya nyom egy puszit a homlokomra, majd kiment a szobámból. Egyedül maradok a kavargó gondolataimmal. Hosszan tűnődök, hogy vajon hogy segíthetnék a barátnőmnek, hogy elfelejtse a szörnyű veszteségét, aztán hirtelen bevillan.
- De hát miért kellene elfelejtenie!?- pattanok ki az ágyból és az asztalkámhoz szaladok melyen egy szépen faragott dobozka áll melyet még apa csinálta nekem. Kinyitom a fedelét és kiveszek egy lila színű, aprócska szárított virágot. Óvatosan a markomba zárom, majd a szívemhez szorítom és kiviharzom a szobából.
Meg sem állok a Bass házig, ahol megannyi ember rója le a tiszteletét a gyászoló özvegynek. Az ajtó nyitva. A hentes mögött lépek be, aki egy jókora húst nyújt át Clara néninek. Máskor megvárnám, hogy beinvitáljanak, de most elsurranok a felnőttek mellet és meg sem állok míg meg nem találom Meg-et. Egyedül üldögél és pityereg. Megállok előtte és kinyújtom felé a kezem, melyben a virág pihen.
- Ezt akkor kaptam Will bácsitól mikor megismerkedtünk és te lettél a legjobb barátom.- mondom halkan.- Neked adom, hogy ha rápillantasz emlékezz arra, hogy milyen sok szép dolgot adott neked az apukád és amíg ezekre emlékszel, mindig veled lesz.- majd egész közel lépek hozzá és olyat teszek, ami kicsit se tartozik a szokásaim közé, szorosan magamhoz ölelem miközben ezt súgom neki:- És én is mindig itt leszek neked!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Sibern
Körzeti lakos
Körzeti lakos
avatar

Hozzászólások száma : 22
Join date : 2012. May. 15.
Tartózkodási hely : 2. körzet

TémanyitásTárgy: Re: Carol morzsái az élet rögös útján...   Kedd Jún. 12, 2012 5:03 am

91. Éhezők Viadalának éve

~ " A 'Seniorok' Viadala" ~

Az augusztusi nap kérlelhetetlenül perzsel, a forró köveken akár tojást is lehetne sütni, ma még a szokásos légáramlatok is elkerülik a főteret, ahol a város apraja nagyja összezsúfolódott. Mind feszült csendben állunk, én izzadt kis ujjaimmal anya kezét szorongatom és tudván, hogy mi következik szapora szívdobogással fürkészem a nagyobb gyerekek arcát.
A himnusz dallama belefullad a hegyek közti párás levegőben, de a csendet azonnal egy fiatal nő hangja törti meg:
- Boldog Viadalnapot a második körzet minden polgárának!- kezdi vidám hangon, amitől csak még borzalmasabb az egész, hisz ez a pillanat minden csak nem vidám.- Csodás napra virradtunk, ma kiválasztásra kerül azon szerencsés lány és fiú gyermek, kik részt vehetnek a 91. Éhezők Viadalán!- Lenonia Clutest elhallgat és körbepillant, de mivel senki sem osztja a lelkesedését folytatja:
- Akkor a hagyomány szerint a hölgyekkel kezdjük.- lép az urnához és kihúzza az első nevet:- Gvendolin Kai.
Mindenki egy emberként pillant a tizenkét éves, betegesen sápadt kislányra, de mielőtt a lányka elindulna a pódium felé a várakozó tömeg között egy kéz a magasba lendült.
- Jelentkezem!- csendül fel egy mély, határozott lány hangja.
- Remek, remek!- örvendezik Lenonia. A mi körzetünkben nincs hiány elszánt fiatalok között, így mindig akad jelentkező, aki kiváltja a gyenge, beteges kicsiket, hogy megpróbáltassa önmagát és reményei szerint tovább növelje a körzet győztes hírnevének sorát.
- Mi a neved gyermekem?- tipeg a nő az emelvényre felsétáló maga, sötét hajú, szürke szemű lányhoz.
- Sandoval Gray.- hangja kemény és a tekintete olyan rideg, hogy én még csak rá se merek nézni, így inkább a tér macskaköveit fürkészem.
Csevegésre nincs idő, következnek a fiúk. Itt Barney Gällen-t húzza a ceremóniamester, de még meg sem találjuk a tekintetünkkel, már a színpadnál áll Sandovál kiköpött mása, egy izmos fiú képében.
- Én megyek!- jelenti ki. Nem volt ellenkezés, még ha Barney vállalta is volna a Viadalt a Gray fiúval nem húzna ujjat, így inkább hallgat.
- Micsoda izgalom!- tapsikol Lenonia.- Kérném a neved, bátor fiú!
- Randon. Randon Gray.- ejti ki szép lassan, hogy mindenki jól megjegyezze. Meglepődve felnézek, mert nem értem a dolgot, ki jelentkezne azután hogy a húga már jelentkezett? Így... így meg kell majd vívniuk egymással, hiszen csak egy maradhat!
A tömeg tapsol, a Kiválasztottakat elvezetik, de nekünk még várnunk kell, hisz megy még a show, még kilenc körzet közvetítése hátra van. Az Aratás végére teljesen elcsigázott a hőség, hajamat a tarkómhoz tapasztotta az izzadság és a nyelvem teljesen kiszáradt, de már a végszó következett, kivetítőn egyesével megjelent a 22 Kiválasztott fényképe és neve:
"Twitch Kovalev, Sapphire Jade; Randon Gray, Sandoval Gray; Thomas Malloy, Jadviga Harper; Leighton Odair, Katy Fischer; Ariton Smith, Wesson Lake; Atticus Wolf, Benedicta Transcia; Juvenalis Moria, Agra Lyda; Hadley Boyd, Vesta Twill; Kameron Tenerif, Audra Goya; Plinius Mactor, Sierra Magistra; Doyle Pearl, Tacita Sieta." aztán felvillant a címer és ezzel befejeződött az Aratásnap.

Anyával a pódium szélénél várakozunk. Már minden visszatért a rendes kerékvágásba, leszámítva azt, hogy időközönként a nagy kivetítőn bejelentkezett a kapitóliumi fő ceremóniamester, Stay Stuned és friss információkat harsog:
- ... és ne feledjék, este összefoglaló az Aratásnapról, ahol ismét bemutatjuk a nagy pillanatot, mikor kihúzták a Kiválasztottak neveit. Kövessék éber figyelemmel a 91. Éhezők Viadalát!
Apa pont ekkor jelent meg a lépcső tetején. Láttam rajta, hogy nincs jókedve, összevonta a szemöldökét, ajka vékony csíkká préselődött miközben hozzánk masírozott, majd szó nélkül átkarolta anya vállát, megragadta a kezem és elindult haza.
Szokás szerint millió kérdésem lett volna a mai nappal kapcsolatban, de inkább nem szólok csak szedem a lábacskáimat.
- Thomas, igaz?- kérdezte fojtott hangon anya. Apa nem szólt, csak tovább menetelt végül mikor már azt hittem nem is fog válaszolni, körbenézett, majd válaszolt:
- Mindent fel fog adni, érzem!- sóhajt mélyet.- Megértem, hisz ha a mi gyerekünkről lenne szó...- itt rám néz. Én rá mosolygok, de ő nem tudja teljes szívből viszonozni.- ...fogalmam sincs mit tegyek Elle!- a kijelentés meglepi anyát, engem egyenesen letaglóz. Az én nagy, erős és bölcs apukám tanácstalan... az nem lehet!
- Bárhogy is lesz, én támogatlak!- öleli meg anya apát.- Csak egy kérdésem van: készen álltok?- kérdezi súgva. Apa megrázza a fejét.
- Nem. Kevesen vagyunk, még nem sikerült a beépülés sem, a lázadók félnek és csak a háttérben hajlandók munkálkodni és a Békeőrök többsége sem tudja még igazán, hogy ki felé húz.- válaszol. Ugyan nem értek száz-százalékig mindent, mégis érzem apa szavainak súlyát és csak kapkodom a fejem.
- Thomas "megkongatta a harangot"?
- Nem.
- Akkor talán mégsem tesz semmit.
- Te nem tennél?- szorítja meg apa a kezem, mire én elfintorodok.
- De.
- Na látod.
- De az ifjú Malloy nem esélytelen.
- Ahogy Stuned mondta: az esélyek majdhogynem egyenlőek.
- Akkor sem kezdhet háborúba!
- Ha az embereimre gondolok én se pártolom, de ha a vonaton ülő fiatalokra...- nem bírja befejezni. Látom rajta, hogy egyszerűen nem tudja mi lenne a helyes lépés. Felelős az embereiért, akik még nem készek egy Kapitólium elleni ostromra.
- Apa.- súgom halkan, de ő nem néz rám, elgondolkozva sétál.- Apa.
- Falkon, szól a lányod.- rázza meg a vállát, mire apa rám pillant a tehetetlenség fekete fellegei közül.
- Igen Poppykám..?
- Thomas Malloy apukája az élete árán is meg akarja menteni őt?- kérdezem vékonyka hangon. Próbálom összerakni a képet.
- Úgy van Kicsim.
- De ha megpróbálja Neked is bajod esne, meg Flinn-nek, Hunter-nek és Suzanne-nak.- görbül le az ajkam, ahogy kimondom és felfogom, hogy nem csak ő, de a nagybátyámat és apa leghűségesebb emberei is odaveszhetnek.- Malloy bácsi szeret téged, mert a barátod nem?- apa bizonytalanul, de bólint.
- Én sosem akarnám, hogy Megan-nak baja essen miattam.- teszem hozzá halkan.- Azt hiszem a barátbácsidnak meg kéne mutatni a kapitóliumi bácsiknak és néniknek, hogy mennyire szereti a fiát, akkor biztos kiengedik abból a szörnyű Arénából.- mondom kissé reszketős hangon, mert annak a borzalmas helynek az említése is a frászt hozza rám.
Apa hirtelen lefékez, mire anya értetlenül néz rá.
- Mi az?
- Talán az elnököt még nem győzhetjük le, de a fia túlélheti.
- Mire gondolsz?
- Bármire is készül Thom egy biztos: mindent meg fog tenni, hogy a fia élve jöjjön ki az arénából!
- De nem tudjátok kiszabadítani, azt mondtad...- néz anya riadtan apára.
- Mi nem is, de Thom igen.
- Nem értem.- rázza anya a fejét.
- Te is tudod, hogy miről szól az Éhezők Viadala. Megfélemlítésről és szórakoztatásról, de ez akár a visszájára is elsülhet. A családi dráma összehozza az embereket és mind a kapitóliumiak, mind a körzetbeliek támogatnák a fiút.- mondja elgyötört, de reményteli hangon. Anya a szája elé kapja a kezét és könny csillog a szemében.
- Menjetek haza, nekem sürgős elintézni valóm van! ...Lehet hogy egyenlőek az esélyek a Seniorok Viadalán, de egy ifjú az édesapjának hála túlélheti és tovább viheti a hagyatékát.- mondta keserűen és elsietett a bázis felé.....


...folyt.köv.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Carol morzsái az élet rögös útján...   

Vissza az elejére Go down
 
Carol morzsái az élet rögös útján...
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Carol Danvers - Ms. Marvel

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The hunger games :: OOC Részleg :: Naplók-
Ugrás: