A 100 éhezők viadal!
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Elhagyatott raktárrészleg

Go down 
SzerzőÜzenet
Kitana Mortal
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 134
Age : 18
Join date : 2012. Mar. 03.
Tartózkodási hely : Panem; Első Körzet

TémanyitásTárgy: Elhagyatott raktárrészleg   Csüt. Ápr. 26, 2012 6:58 am

Dohos levegő, poros könyvek, nem kellő bútorok. Ide ugyan tilos jönni a Kiválasztottaknak, de sokakat nem tántorít vissza egy-egy szabály.





If I win then he die.
But I don't want to die.
But I want to he stay alive.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://vampir-akademia.hungarianforum.com/
Masha Malloy
Moderátorok
Moderátorok
avatar

Hozzászólások száma : 97
Age : 23
Join date : 2012. Mar. 04.
Tartózkodási hely : District 8

TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott raktárrészleg   Pént. Ápr. 27, 2012 9:41 am

Nem tudom, meddig futok, de egy porosodó, dohos kis raktárrészhez érek. Berúgom az ajtaját, mit sem törődve a Belépni tilos - táblával, ledobom magam a földre, törökülésbe kuporodok, és befogom a fülem. Nem akarom hallani a sírás hangját. Ringatom magam előre - hátra, és erősen, egyre erősebben tapasztom a fülemre a kezem. Összefüggéstelenül, moromogva kántálni kezdek magamban. A nagy jótevők sorra
becsapnak téged - hozzám csak ne legyen jó egy se- egy se legyen jó - megölöm meggyilkolom - mondd kire van szükséged - ugye senkire- jó lesz egyedül - hát kérdeztem én - kérdeztem a véleményed - a sűrű sár a helyed - rabja vagy míg élsz - gázolunk lent nyakig - a gennyben, a sárban, a vérben- téged is megöltek édes angyal - hogy puskatussal - zúzták szét fejed - golyóval vagy késsel - találták el szíved közepét - megfojtottak - lekaszaboltak - vagy megmérgeztek tán - mindegy
.
NEm fogok bőgni, isten bizony nem fogok, apa, apukám, látsz-e most odaföntről, látod-e a legdrágább fiadat, ahogy halni viszik újra, és a legnagyobb lányodat, az Éjtündéredet, ahogy elhagyja magát éppen? Látsz valamit, apu? Öld meg őket, bántsd őket, csak ne hagyd, hogy... ne hagyd, hogy...
Régi, dohos könyvek, szanaszéjjel. Porosak, és ócskák, régi folyóiratok, találomra veszek le egyet, és belelapozok.
Kivégezték a lázadó Thomas Malloy-t, az ellenállók fejét. - hirdeti öles betűkkel a szalagcím. Elborzadva tapad rá a tekintetem, aztán felháborodva vágom a sarokba. Ezek meggyalázzák apám emlékét. EZek...
Ezek nem is emberek.
Ki akarok menekülni a szobából, kicsit bekattantam, friss levegőre van szükségem, aztán felvenni a közömös pofát, amit Thomastól lestem el. De ahogy kinyitom az ajtót, Matt hátát látom beleveszni a folyosóba. Úgy hőkölök hátra, mintha villámcsapás ért volna, és fenékreülök a földön, miután megbotlok egy ládában. Újra érzem, hogy közeleg az őrület, átkarolom a térdem, beletemetem az arcom, és arra gondolok, hogy Thomas itt van, majd Thomas kitalál valamit, és majd Thomas azt is meg fogja mondani, hogy meg kell ölnöm Matt-tet.
Lázas képzeletem felnagyítja az eseményeket, egy szobát látok, akkorát, mint az Aréna, ott vagyunk mi, és ott van velünk Thomas. Egyszercsak csattanás, óriási robaj. Fenyegető ordítás. Mindenki felnéz. Békeőrök. Rosszak. Sokan. Pedig... Nem sok. Jeges félelem lesz úrrá rajtam - én már tudom mi jön. Sokadszorra történik. De mindig újra meg újra valóság. Lám, mennyiszer álmodtam, és most valóra válik, nem figyeltem, nem szóltam... Ránkszegezik a fegyvert. Valamit ordítanak. Nem féltek. Nem mutatjátok. Ő pedig bátran kiáll, hogy szembeszálljon velük. De jaj... Ne csináld...! Ne legyél hős. Ne legyél mártír. A kedvemért... Kérlek... Könyörgök... Most rákiáltanak, te elsápadsz, te pedig visszakiabálsz. Ne féljetek, cseng tisztán, bátran a hangja, Thomas hangja mert nem lesz semmi baj. Hátulról látom, megfeszülnek izmai a hátán, neked is, neked is, neki is, féltek ti is, remegünk, most nem rejt el a nyomor. Akkor az egyik felront hozzánk, HOZZÁNK, a MI helyünkre, megragadja őt, hátrafeszíti a csuklóját, a falhoz taszítja, durván koppan a feje, elhalón nyög fel. Tarkóját megmarkolják. Hozzányomják a falnak. Csönd. Jeges a csönd. Talán fel sem fogják. Hogy nem hallják meg, milyen sebesen dobol idebent a szív...? Légkalapácsként. Egy. Kettő. Három. Segítség. Te, másik te, rámszól. Nem szabad félni... De akkor neki, igen, neki, aki félt, igen, félt, behunyt szemmel, sírva zihált, halottsápadt. Tarkójához nyomták a pisztoly csövét, és mielőtt bárki is mondhatott volna bármit, meghúzza a ravaszt. Lelőtte. ...lelőtte...!Fennakadt a szeme, piros vére felfröccsent a falra, görcsösen megrándult az ajka, mintha szólna még, majd... lecsukódott a szeme, és eldőlt, mint egy zsák. Lábamig ér vöröslő, kiontott vére, elér. Az irtózat ledermeszt. Nem engem. Mindenkit. Falhoz, jön az utasítás, senki nem tiltakozik, állunk, tarkónk szabadon maradt a ránkszegeződő fegyverek csöve előtt. Én már felfogtam, mi történik, hátrasandítok, ahol fekszik, és tudom, hogy az én hibám, mert nem szóltam, sírvafakadok, görcsösen jönnek a könnyek, félek, ne-ne-ne, ne bántsátok őket. Akkor vasmarok szorít meg, és áttaszít a másik falhoz. Lefog, végig kell néznem...?
Odalépnek most hozzád, most te jössz meg te, - lőnek, véresen, sápadtan csuklik a másik mellé. És tovább. Sorban. Könyörtelenül. Nem tudom becsukni a szemem!!! Pedig be akarom. Borzalommal függ ezen a borzasztó gyors, mégis lassított felvételen folyó pusztításon a szemem, bennakad a levegő, az ordítás, a könny. Végig kell néznem, hogy akiket szeretek, és akiket még nem szeretek, de szerethetnék, hogy múlnak el erőszakos halállal, nyomorultul, reszketve, félve, hagynak el, itthagynak. Örökre. Te is összerogysz, még utoljára. Görcsösen megrándul, és annyi. Most jövök én, de nem, közéjük taszítanak, aztán elmenekülnek. Térdre esek a vérfolyam közepén, körülfoly, ellep a vér, az ő vérük. Most már jöhetsz, könny, ordítás, de szó nincs, az nincs, nincs már. Megfulladok, ellep a vér, mi történt, meghaltak, elmentek, nincsenek többé. Aki a legközelebb fekszik, ölembe húzom a fejét, vértől síkosak az ujjaim, kelj föl, ébredj föl, ne hagyjatok itt. Alszik. Elment. Nincs itt. Ez már nem te vagy, az ott nem ő, és az meg nem ő. Elmentetek. Örökre süket a fül, vak a szem, néma a száj. És én élek. Pedig nem érdemlem meg...
És újra mormolni kezdek. Eszembe jut Thomas imája, én csak így hívom, nem tudom, honnan származik. Csak a papírt látom magam előtt, a tintával írt betűket, nem tudom, ki írta, nem tudom, kinek, csak azt tudom, hogy Thomas párnahuzatjában volt, kihullott, mikor kimosni vittem, mikor az Arénában volt. Fogalmam sincs, miről szólt, nem láttam bele mélyebben, de azok után minden éjjel elmondtam érte. Erre szoktam mai napig elaludni, hogy ezt mormolom.
Vinni, téged messze vinni,/másban nem, csak Benned hinni,/ szavad tudni mire vélni/ nélküled is tudni élni /remény nélkül nagyra vágyni / a lelkedbe belelátni/ ha nevetsz, veled nevetni,/ feltétel nélkül szeretni / mosolyogni bármi áron/ túllépni itt minden vágyon / felnézni rád, bármi érne / tőled veled lenni védve/ magányodat átvállalni/ nem szégyellni, nem általlni,/ szemedből csillagot lopni/ a szürkeségben nem elkopni/ szívárványból fátylat szőni/ szemedben óriássá nőni / nevetve-sírva-könyörögve/ bírni-birni. Mindörökre.
Megrázom a fejem. Röpke fél óra alatt megjártam a poklot gondolatban, apokalipszisét járta a lelkivilágom. Ez pont arra volt elég, hogy kitisztuljon a fejem, hogy magamba tudjak szállni, és, hogy vasba zárjam a szívemet.
Feltápászkodok. LEporolom a ruhám, és felszegett fejjel kilépek a folyosóra, vissza a többi Kiválasztott közé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Elhagyatott raktárrészleg
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Az elhagyatott Dokk
» Elhagyatott gyárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The hunger games :: Viadal :: Vonat út-
Ugrás: